Fehér farkas

„Minden lakás másik történet" - mondja Tóth Krisztina novellájának elbeszélője, miközben saját egykori otthonát keresi. Mindegyik lakás emlékezteti rá valamennyire, de egyik sem lehet ugyanaz. Minden boldogtalan lakás a maga módján az. Ilyenek a könyv katartikus történetei is, amelyek a korábbi műveknél élesebben mutatják meg a hatalmi elnyomás törésvonalait, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmáit, az erőszak állomásait. Rendszerint névtelen hősei ismerősek, mellettünk toporognak a liftben, mögöttünk loholnak a lépcsőházban. Felfigyelünk rájuk, ők pedig elkezdenek beszélni: egykor volt otthonokról, bizarr találkozásokról, évtizedes talányokról, kapcsolatokat szétfeszítő titkokról. Hogy egy lerobbant autó, egy rossz pillanatban megtett mozdulat, egy elveszettnek hitt táska, egy véletlen megváltoztat mindent. Pontosabban: megváltozott már minden, de csak most vesszük észre. A Fehér farkas olvasója is ezt kezdi érezni. Mások életébe pillantunk be, de a szövegek tükrében magunkra, a bennünk élő idegenre is ráismerünk.