Huszonkettő

„Nézzük a kora tavaszi hóesést. Közelebb bújsz, a lustán aláhulló hópehelyseregbe bámulsz, egészen a havazás mélyére, mintha közelségem élesítené a fókuszpontodat. Azt mondod, már gyerekként is versenyeztél önmagaddal, mikor, hogyan tudsz egy havazásban legmesszebb látni, legmesszebb tudni benézni a hópelyhek közé, nem elakadni az egyes pelyheken, úgy nem ér, arra mindenki képes. Hanem benézni, mondod és mikor már nem a havazást látod, bizalmaskodsz, hanem saját tested részeként éled meg a hóesést, na, az a tuti, fejez be széles mosollyal, mint gyermek, aki bevallotta egy titkát, amit nem értenének a szülők, a többiek előtt meg ciki lehet.”