Az éhség ünnepei - Anyám könyve recenzia

„Ezt a történetet egy olyan fiatal lány emlékére írtam, akiből – bár nem akarta – húszévesen hősnő lett.” Ezzel a mondattal zárul a Nobel-díjas francia író regénye, amelynek főhősét az édesanyjáról mintázta, aki – mivel a két világháború között született – sorra megismeri a nácizmust, a háborút, a nyomort és az éhséget. "A folyók tisztára mossák a történelmet, ezt mindenki tudja. Eltüntetik a testeket, semmi sem marad meg túl sokáig a partjukon."¦"A háború, nem értem, miért kell folyton előhozni a háborút, szerintem egyszerűen nem lehet háború, ki van zárva, a németek nem kockáztatnak meg még egy vereséget."¦"Na nem, ne keverjük a dolgokat! Mozart, Schubert és Hitler nem fér meg egymás mellett!"¦"Az éhség különös, hosszan tartó, változatlan s mégis szinte otthonos érzés. Mintha sehogy sem érne véget a tél."¦"Nyilván azonnal megértette, hogy rázárult a csapda fedele, akárcsak a többiekre, az összes ott lévő férfira, nőre, gyerekre, megértette, hogy nem pár óráról, nem is egy napról van szó, hanem az örökkévalóságról, hogy nincs kiút, nincs remény…"