Bolondulásig recenzia

Mihez kezd Ön, ha a barátnője hatvanadik születésnapja egybeesik a barátja harmincadik születésnapjával? Helytelen-e letagadni a korunkat netes párkeresésnél? Erkölcstelenség-e főnöztetni, amikor az egyik gyerekünk tetves? Tényleg twittel a Dalai Láma, vagy az egyik titkára csinálja helyette? Akkor ma a technika az ötödik elem? Vagy az a fa? Lefeküdni valakivel két randi és hatheti sms-ezés után ugyanaz, mint férjhez menni két találkozás és hat hónapi levelezés után Jane Austen korában? Mindezeken és más modern dilemmákon emésztődve csetlik-botlik Bridget Jones a szinglianyaság buktatói között és fedezi fel újra a nőiségét abban az életszakaszban, amelyet egyesek képesek az otromba és ósdi „középkorúság” szóval meghatározni. Igen, Bridzselők, Bridget visszajött – ám ezúttal némi meglepetéssel érkezett: felnőtt, legalábbis egy kicsit. Most ötvenegy éves, de a körülmények szerencsétlen alakulása folytán megint egyedül van, és két kisgyerekről is gondoskodnia kell, valamint mellettük is időt szakítani szexi fiatal fiújára. Utolsó találkozásunk óta Bridget fölfedezte a Twittert (ő @JoneseyBJ), lecserélte a chardonnayt koktélra és az önsegélyező könyveket gyermeknevelési szakirodalomra. Korábbi hebrencs kalandjait ezúttal a mély gyász pillanatai ellenpontozzák, amelyek – merjük kijelenteni? – mintha érzelmi érettségről árulkodnának, ám továbbra is képes olyan kelekótyaságokra, mint egy balul végződő botoxoztatás.