Diszharmónia recenzia

Mintha egy olasz neorealista film peregne a szemünk elott, úgy olvassuk a Diszharmóniá-t. Mint minden Tatay-regényben, ebben is áradó cselekményt, fordulatos történetet kapunk a jól jellemzett alakok mellett. Sára szép szoke kislány a regény elején. Az elso jelenetek egyikében szülei, akik véletlenül meztelenségében pillantják meg, elámulnak: felnott a lányuk, noha épp csak  gimnazista. A regény végén Sára elvált asszony, s tündéri kislányát Zita, Sára anyja éppen kilopja az országból. A két idopont között eltelt években akaratok és szándékok, szenvedélyek és hideg érdekek csapnak össze. A történet számos része akárha a bunügyi irodalomból került volna a regénybe. De itt, a regény meseszövésében tartalmas lélektani motiváció, kituno megfigyelések erezik át. Az író hangja nyugodt, egyenletes, elso látszatra szenvtelen, de a tárgyilagos eloadásmódot helyenként tartózkodó együttérzés vagy élénk humor, másutt irónia, sot gúny színezi át. A Diszharmónia mai történet, de kísérteteivel jelen van benne a múlt is.