Senki sem tudja recenzia

Az Olaszországban hamar bestsellerré váló Fehér, mint a tej, piros, mint a vér méltán hozta meg a nemzetközi sikert is Alessandro D'Aveniának. Az irodalomtanárból lett sztárszerző második regényének hősei ismét kamaszok, és az előző könyv sok motívuma is visszaköszön, de a történet most több síkon játszódik. A szereplők egy család tagjai; ki-ki az élet nehézségeivel, a maga, életkorához illő bajával igyekszik megküzdeni. Az özvegy nagymama gyászos hangulatban süt-főz, a faképnél hagyott lány a férje hűtlensége miatt kesereg. Apjuk távozását az unokák sem tudják feldolgozni, olyannyira, hogy a nagyobbik, a tizennégy éves Margherita egyszer csak gondol egyet: elhatározza, hogy felkutatja az apját. Kilopva hát a család autóját a garázsból, az iskola csodabogár irodalomtanárának homéroszi útmutatói szerint mintegy eposzi elszánással indul hát neki vadóc lelki társával és szerelmével, a hiperokos árva fiúval, Giulióval, hogy megtalálja és hazahozza a tengeren kódorgó Odüsszeuszt. A két kiskorú útját várható és váratlan veszedelmek is keresztezik. Vajon sikerrel járhat-e mégis a romantikus fúga? Van-e kiút a bajból, és jóra fordulhat-e, ami elromlott? Egy bizonyos: a könyv végére minden kiderül. „Úgy morajlott a város, mint egy hatalmas beton csigaház. Margherita és Giulio ég és föld között fülelt ebbe a csillagokig szálló tompa zúgásba, és nem tudta megfejteni, mit üzen. Mi ez az alapzaj? Bánat és öröm, a házak labirintusában, az utcák gombolyagában, az alagsoroktól a tetőterekig az élet teljessége kavarog benne. Azt, hogy pontosan mit mond, senki sem tudja, talán csak az Isten. – Elhatároztam, hogy elmegyek – mondta Margherita. - Veled megyek - felelte Giulio. Hogy hova, azt nem tudta, de biztos volt benne, hogy neki is ott a helye.”